Amikor csak tehetem megpróbálok hosszú távon kitartó árúkat vásárolni és mostantól a kí­nai árúcikkeket is fokozottan megpróbálom kerülni mert ez a helyzet egy ideig aligha oldódik meg.

Beküldeni pedig november közepéig kellene a szokásos cí­mre: Seres Mária, 1426 Budapest, Pf.: 122.

Körülbelül egy hónappal ezelőtt betelt a pohár mert úgy éreztem, hogy egyetlen megfelelő éttermet sem találok és ekkor kerestem rá a "szeged vegetarianus etterem" kifejezesre, aminek kapcsán nagy meglepetésemre megtaláltam az Agni éttermet.

Ez az étterem üde szí­nfoltja a városnak mert nemcsak nagyon egészséges, finom és tápláló ételeket kaphatsz itt elérhető áron, de a hely atmoszférája is nagyon kellemes.

Az egyetlen kellemetlenség, hogy ha a kerthelyiségbe mész akkor előfordulhat, hogy perceket kell várnod, amí­g valamelyik felszolgáló kiszolgál téged ezért azt javaslom, hogy inkább a főbejáraton menj be a pincehelyiségbe mert ott sokkal gyorsabban ki fognak szolgálni, főleg ha menüt kérsz.

A minap vettem egy low-end Trust egeret, amit pár nappal a vétel után visszavittem mert nem voltam megelégedve vele.  A pointer úgy egy órás rendszerességgel "megőrült" és egy kis területen belül remegett amí­g újra hozzá nem értem.  Miután elmeséltem a szerví­zeseknek az esetet pár szóval, úgy a pénztárnál azonnal kifizettek.  Lehet, hogy az EU-s fogyasztói törtények szerint ezt mindenhol meg kéne tenniük (azt hiszem egy héten belül), de ennek ellenére is üdí­tő, hogy ilyen sí­mán ment az ügyintézés.

A másik dolog, ami nagyon szimpatikus az az, hogy a szájtjukon külön szekciót hoztak létre, hogy növeljék a fogyasztói tudatosságot bizonyos energetikai és környezettudatossági teszteken keresztül.  Csak egy oldal az egész, de nagyon tömör, informatí­v és sokat lehet belőle tanulni.

A fenti lap arra is felhí­vja a figyelmet, hogy a használt CD-ket, DVD-ket, elemeket és elektronikai berendezéseket mind le lehet adni náluk, amit nagyon helyes, példamutató gyakorlatnak tartok.

Az elmúlt hónapokban küldtem pár levelet bizonyos szervezeteknek, mint például a Levegő munkacsoportnak, és az Országos Dohányfüstmentes Egyesületnek, hogy hogyan lehetne elérni, hogy pénzbüntetést rójanak ki a sofőrökre.  Az illető szervezetek vagy tipikusan nem válaszolnak vagy egymásra mutogatnak.  Megértem, hogy nem ez a világ legfontosabb problémája, de amit meg tudok tenni azt megteszem az ügyben.

Az azért örömmel töltött el, hogy Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője válaszolt a tudatosvasarlo.hu-n feltett releváns kérdésemre.

Attól függetlenül, hogy nem mindig rónak ki bí­rságot a vétkező sofőrökre azért azt örömmel könyvelem el, hogy azokon a buszokon amelyeken utazni szoktam és egyszer már küldtem levelet, ott azután soha nem szembesültem dohányfüsttel újra, í­gy azt hiszem a megrovásnak is lehet visszatartó ereje.

“Rostműbőr” - jegyezte meg Bandi ahogy kézbevette az ővet és miután megadtam neki az engedélyt a szemem láttára tépte pár darabra a puszta kezével. A szemléletes demonstráció után szakszerűen elmagyarázta, hogy ez gyakorlatilag papí­r és nem csoda ha gallyra megy egy-két év után.

Mondanom sem kell, felhúzta az agyamat az eset. Ha kifizetek hatezer forintot egy ővért - ami egy átlagos összegnek tekinthető egy tetszetősebb darabért - akkor elvárom, hogy az ne csak esztétikailag ragadjon magával, de kifogástalan anyagokból is készüljön, márpedig a rostműbőr minősége és tartóssága erősen kifogásolható.

Milyen tényezők játszanak itt? Először is az eladó minél nagyobbat akar kaszálni, í­gy maximalizálni akarja a haszonkulcsát és az eladások mennyiségét. Ha igazi bőrt adna el, akkor a termék árát jelentősen meg kellene emelnie ahhoz, hogy azonos haszonkulccsal értékesí­tsen, ezen felül pedig a vásárló nem sok ővet venne, hiszen egy igazi bőr őv egy egész életen át kitart. Plusz a legtöbb eladó rendszerint szarik a vásárló tájékoztatására, csak a profit érdekli. Ha összeadjuk a fentieket akkor már nem olyan meglepő a helyzet.

Engem az szomorí­t el, hogy a bőrműveseknél nem lehet kapni olyan csatot, ami igazán tetszene, í­gy kénytelen vagyok egy trendibb helyen venni azt, amihez tartozó ővet kidobhatom egy-két év után. A legjobb stratégia az, hogy megveszem a nekem tetsző ővet egy trendi helyen és miután gallyra ment az őv, azt elviszem Bandihoz, aki kicseréli az ővet kétezer forintért, ráteszi a csatot és onnantól lesz egy ővem, ami örök élet?  A dolog szépsége az, hogy mivel nincs vásárlási mániám, í­gy a fenti folyamatot elég párszor elismételnem és már jópár ővem lesz életem végéig és onnantól már nem kell ővet vennem senkitől.

Egy jó stratégia lehetne vállalkozó kedvű bőrműveseknek / kreatí­v vállalkozóknak, hogy egyedi kinézetű csatokat készí­tenének az egyes márkajelzések nélkül és figyelve arra, hogy egy design szabadalmat se sértsenek meg. Az í­gy született termék mind esztétikailag, mind pedig tartósság tekintetében is erősen versenyképes lehetne. Persze itt részben magamból indulok ki, hiszen én személy szerint egyáltalán nem figyelem a márkákat, a jó design egyszerűen megfog.

A vásárlói tájékozódottság szempontjából is lenne mit fejlődnünk. Az egyes termékek minősége iránti kritika egyre csak erősödik bennem, ahogy rengeteg szemetet látok a világban, de kevés hely van, ahol megfelelő, lelkiismeretes tájékoztatást adnának, í­gy nem könnyű képben lenni.